Tudom, kicsit érdekes cím választás, de pontosan azt érzem ami oda van írva. Eléggé el vagyok maradva a fogszabályzós naplómmal IS, mert próbáltam csak a lényegről írni. Azóta eltelt jóóóó sok idő, és egy párszor húztak rajta, stb. de különösebb történés nem volt…idáig.
Az elmúlt 2 alkalommal egy nagyon ügyes gyakornok orvos látott el, a doktornő utasításait követve. Lássuk, hogy mit is csináltak velem?
A felső fogsorom olyan egyenes, hogy azzal már nem nagyon foglalkoztak, inkább az alsóra tértek át. Bár én viszonylag kevés hibát láttam a fogaimon az orvosok annál többet. Keresztharapás, fent vannak a szemfogaim, torlódás stb. de úgy éreztem, hogy a felsoroltak nagy része az elmúlt 1,5 évben tisztázódott. Igen, de nem minden.
Az 2 állkapcsom még mindig nem zárt oldalt rendesen, ezért kaptam gumit a 2 felső szemfogamra és az alattuk lévő 2 fogamra, azért, hogy szó szerint összegumizzam őket. (könnyebb elképzelni, ha megnézed a képet. Valahogy úgy kellett, de a hátsókat ne figyeld!) Hasonlót kaptam akkor is amikor le kellett hozni a “magaslatokból” a szemfogaim, de az valamivel nagyobb gumi volt, és…azokat csak este kellett hordani. Ebből a mondatból könnyen le lehet vonni a következtetést. Igen. A mostani gumikat egész napra (!!!) kaptam. Sőt, közölték, hogy ezzel is egyek, nem baj ha egyet-kettőt lenyelek. Ja, köszi, akkor holnaptól gumit reggelizek. Na, az egy-kettő az nálam NAPI 4 volt minimum amit megettem. Többnyire véletlenül, de volt olyan amikor már úgy voltam vele, hogy 1 gumival több a hasamban, vagy kevesebb nem oszt, nem szoroz. Rengeteg probléma felmerült ezek viselésekor:
- nem tudtam elég nagyra kinyitni a szám, mondjuk ki. A maximum nagyság akkora volt, hogy egy kanál nem fért bele, ezért az evés korlátozódott.
- mint ahogy említettem rendszeresen sikerült megennem a gumikat ami nem biztos, hogy olyan szerencsés volt, mert miután már a félzacskónyi a gyomromban volt megáttam a hátulján egy feliratot: WARNING! Just over 3 years old. Don’t eat them! Öm…lépjünk túl rajta,már úgyis mindegy.
- lehet, hogy én csináltam valamit rosszul, de egy nap legalább 2-szer kellett cserélnem őket, mert annyiszor elszakadtak
- ebből következik, hogy hamar elfogyott
- és nem lehet vele normálisan ásítani (komolyan!) és nevetni sem.
- a tanárok rendszeres azt hitték, hogy rágózom O.O
Szóval nem volt egy egyszerű ez a dolog, de nem kellett sokat várnom,már jött is a következő csapás.
A doktornő legalább 10 percig taglalta, hogy a felső fogsorom középvonala nincs egy vonalban az alsó fogsorom középvonalával. Ezért az egész alsó állkapcsomat “kicsit” arrébb viszik. Oh,micsoda ötlet, nincs egy vonalban? Semmi gond, majd az egész alsó állkapcsodat átrendezzük, ugyan már, semmiség! Elképzelni nem tudtam, hogy mégis hogyan szeretnék ezt véghez vinni…
Amúgy is volt elég drót a számban, de amikor odafeküdtem beleraktak legalább újabb kettőt, hogy minek vagy hova az még a mai napig rejtély számomra, de a többi történés viszonylag átlátható volt. Ráraktak az alsó fogsorom jobb oldalára (csak a jobbra) egy elég szoros,erős gumizsinór szerűt amit cikk-cakkban fűztek be. Ezt azért csinálták, hogy szétnyissák a fogaimat, azaz arrébb hozzák őket, így középen lett egy lyuk. A következő alkalommal amikor mentem egy foggal arrébb rakták azt a zsinórt vagy mit és az eddigi lyuk megszűnt, most eggyel arrébb nyílt szét. Aztán ezt így szépen sorjában. Csak azt nem értem, hogy ezt most végig fogják vezetni addig amíg el nem érnek a végére? Mert még van egy pár fogam arrafelé…
Szóval ez a helyzet. Annyit még leírnék, hogy észrevettem, hogy mostanában sűrűbben hívnak vissza. Remélem lassan leszedik:) Majd nemsokára jelentkezem egy bizonyos Fekete Listával, hogy mit NE egyél fogszabályzóval ha jót akarsz magadnak, indokok és érvek, ötletek, hogy azért ne kelljen mindenről lemondanod!
Addig is jó olvasást! :)