‘Hogyan öli meg az iskola a kreativitást?’

Egy TED-es videó alapján fog felépülni ez az érdekes, és sokakat megosztó témájú cikk.
Íme a videó: http://www.ted.com/talks/ken_robinson_says_schools_kill_creativity

A videó megnézése után elgondolkodtam, mert egyetértettem vele, ha nem is teljes mértékben. Már a címe is megfogott ennek a videónak: Hogyan öli meg az iskola a kreativitást? Mit jelentsen ez? Egy dolgot sem tudtam felsorolni ami esetleg ‘megölhetné a kreativitást’ és az iskolában zajlik. Gyorsan hozzáteszem, hogy ebben a cikkben NEM a saját iskolámat értem, inkább ezalatt az általános iskolákra gondoltam ahol minden elkezdődik.
A videóban beszélnek arról is, hogy mennyire bizonytalan a jövő. Körülbelül a ‘mai’ gyerekek olyan 2065-ben mennek majd nyugdíjba. De ki tudja, hogy mi lesz akkor? Most pont egy olyan helyzetben vagyunk, hogy már azt sem tudnám megmondani, mi lesz 5 év múlva, nem, hogy ilyen hosszú időre előrejósoljak. 

Szögezzünk le valamit még itt az elején. Minden gyereknek van tehetsége! Kinek ebben, kinek abban, a lényeg, hogy van. Sokan nem fedezik fel, vagy egyszerűen nem tudnak rájönni arra, hogy ők miben azok. A tehetség egyik alappillére a kreativitás. Ez itt a kulcsszó. Viszont rengeteg olyan ismerősöm van akik meg vannak győződve arról, hogy ők nem is kreatívak. Ha azt mondom, hogy kreatív vagyok akkor mire gondol a többség? Valószínűleg arra, hogy jó a problémamegoldó képességem, ügyesen rajzolok, vagy olyan ötleteim támadnak amik utánozhatatlanok. De azt elfelejtik, hogy a kreativitás nagyon sokszínű. Ha nagyon jó hajakat tudsz készíteni, vagy bármikor tudsz egy jópofa új-szerű fonattal előállni az is egyfajta kreativitás.

Lehet, hogy a következő kijelentésemen kicsit meg fogsz lepődni de azt kell, hogy mondjam, hogy a kreativitás egyenlő a tévedéssel. Gondolj csak bele! Mi történik akkor amikor tévedünk? Előálltunk a saját ötletünkkel, de az valamiért nem felelt meg az úgymond elvárásoknak. Így történt! Ha nem vagyunk elég bátrak tévedni nem tudunk majd előállni valami újjal, valami eredetivel! Milyenek az egész kicsi gyerekek? Tévednek, sokat, de nem félnek tőle, mert ők ebből tanulnak. Elmentek az állatkertbe és azt mondja a kígyóra, hogy: -Nézd anya milyen nagy giliszta! Nevetünk rajta, hiszen micsoda elképesztően aranyos ötlet egy kígyót “nagy gilisztának” hívni, természetesen kijavítjuk ,hogy az bizony nem egy giliszta. De ő megpróbálta! Nem tudta a nevét az állatnak, de a kis fejében megpróbálta összerakni, hogy vajon mi lehet az? Na ezt hívják kreativitásnak! Elő mert állni az ő saját ötletével!
Sajnos mire felnőnek a legtöbb gyerek elveszti ezt a fajta képességét. Már nem mernek tévedni, mert az egy HIBA.

Bekerülnek a kisiskolások első osztályba. Mit tapasztalnak? Azt, hogyha tévednek azonnal lehurrogják őket, NEM szabad tévedni, mindig a precizitásra, a tökéletességre törekedjenek! Beléjük nevelik azt a hitet, hogy a hibák a legrosszabb dolgok amiket elkövethetnek. Ezek után nagyon kevés gyerek elég bátor, és merész ahhoz, hogy még ezek után is előálljon a “saját” ötleteivel, még ha azok tévedések is.
A videóban elhangzik az is, hogy ez a módszer egy fajta ki-oktatás a kreatív képességekből.
Mint már mondtam, mindenki művésznek születik. A probléma, és a nehézség művésznek maradni miközben felnövünk. Van egyfajta hierarchia a világban, a diplomák száma, a nyelvtudás, és sajnos a művészet legalul van, bármennyire is fontos lenne. Vajon mi történik azokkal a gyerekekkel akiket nem ismernek el az iskolában? Mert ők mások, vagy esetleg egy egyedi dologban tehetségesek?  Sajnos legtöbbjük feladja a küzdelmet, és inkább olyasmibe vág ami az ‘elvárásoknak megfelel’. Régen mit is jelentett a diploma? Többnyire azt, hogyha van, akkor egyértelműen egy jó, vagy jobb munkát kapsz mint az átlag. Ma mit jelent egy diploma? Azt nem mondom, hogy semmit, de tulajdonképpen nem állna messze az igazságtól. Rengeteg olyan frissen egyetemről kikerült diák van akik munkanélküliek, mert nem alkalmazzák őket, nincs rájuk szükség. Két lehetőségük van, keresnek tovább, de addig is valamiből meg kell élni, elmennek egy olyan munkahelyre ahol akkor is dolgozhatnának ha nem lenne diplomájuk, vagy kimennek külföldre hátha ott több sikerük lesz. A magyar diákok  többsége az utolsó- illetve az utolsó előtti lehetőség mellett dönt.

Tudom, hogy nehéz lenne mindenkire időt szánni, de érdemes lenne felfedezni a különböző tehetségeket. Legyünk nyitottak a másra, a saját kreativitásra, ne legyünk olyan befásult gondolkodásúak mint a többiek. Legalább minket érdekeljen, hogy a közeli barátaink miben tehetségesek. Ha mesélnek nekünk élményeikről, vagy olyasmiről ami őket érdekli ,hallgassuk meg őket! Ha nincs ötletük, hogy miben tehetségesek, segítsünk nekik megtalálni az érdeklődési körüket. De magadról se feledkezz meg! Szánj arra időt, hogy megismerd a képességeidet, saját magadat! :)

Közös titkunk: a depresszió

http://www.ted.com/talks/lang/hu/andrew_solomon_depression_the_secret_we_share.html

Mint már mondtam a TED-es videók fantasztikusak, imádom őket. Most is az egyikről szeretnék írni, méghozzá egy depresszióval kapcsolatos videóról.
Andrew Solomon beszél arról, hogy hogyan esett depresszióba, és mi történt vele.
A depressziót csak metaforákon keresztül ismerjük. Hiszen nem látjuk, csak érezzük és azt is csak az akinél jelen van. Sokszor hallottuk már, hogy: “Mostanában nagyon szomorú Péter, lehet, hogy depressziós!?”
Hasonlatok sorát tudnám ide leírni, de nem fogom, hiszen mi is találkoztunk egy pár ilyennel és ehhez hasonlóval.
Fontos tudni azt is, hogy a depressziós ellentéte nem a boldogság. Hanem az életkedv.
Solomon elmondja, hogy ő már régóta nem volt boldog, de akkor tudta, hogy már az elegendő életkedve sincs meg amikor egyik nap tudta, hogy ebédelni szeretne, de nem akart elmenni a hűtőhöz, kinyitni, kivenni az ételt, megrágni, és lenyelni. Tudta, hogy segítségre van szüksége, de nem volt ereje fel venni a kagylót és tárcsázni.
Ez az amikor elment az életkedved.
A következő stádiuma a szorongás volt. Úgy írta le ezt az érzést: “Olyan mint amikor megbotlunk, de mintha nem másodpercekig tartana, hanem mondjuk 6 hónapig.” Folyamatos rettegés de nem tudjuk megmagyarázni, hogy mitől.
Mesél arról, hogy milyen szörnyű kezelést kapott, kritikán aluliakat. Arról is, hogy mennyire alacsony szinten tart a depresszió kezelési módja.
A depresszió betegség belénk ivódott. Egy hiba a szeretetben.
Általában ezt a 3 dolgot gyakran összekeverik az emberek.
1. depresszió
2. gyász
3. bánat
A gyász egy reakció, de idővel elmúlik, érezzük, hogy jobban leszünk. De ha 6 hónap elteltével alig funkcionálsz, és a helyzeted nem hogy javult volna, inkább rosszabb lett, lehet, hogy depresszióról van szó.
De miért van az, hogy valaki minden fájdalmat elvisel, és nem törik meg, míg mások nem annyira ellenállók és pár csapás után depresszióba fulladnak?
Ez részben genetika is. Akár hiszitek akár nem, ha a felmenőid között hajlamos volt valaki erre a betegségre, lehet, hogy te is az leszel.
Vannak akik úgy írták le a depressziót, mint magát a lassú halált. Naponta halnak meg miatta. Sokan. Amikor ebben a betegségben szenvedsz nem azt gondolod, hogy egy szürke szemüveg van előtted és az mindent rosszul mutat, hanem azt, hogy a boldogság fátyla lehullott, és végre most látsz csak igazán tisztán. Meg vannak győződve róla,hogy ez a valóság.
Ez a betegség egy olyan családi titok ami nagyon sokaknál előfordul. Kifejezetten fárasztó betegség. A többi betegséggel ellentétben itt az is javulás/gyógyulás ha jobban érzed magam. Tegyük fel, hogy torok gyulladásod van. Megnézed a kedvenc filmet, és jobban érzed magad. De attól még mindig torokgyulladásod van. Ha viszont depressziós vagy és jobban érzed magad, elindultál a gyógyulás útján.
“A legjobb pillanatban élünk, még ha nem is mindig tűnik úgy.”
Sokan nem érzik ennek a betegségnek a súlyát. Most már olyan “divatosnak” számít azt mondani, hogy depressziós vagy, hiszen akkor mindenki sajnálni fog téged. Pedig ez tényleg egy komoly betegség.
1, Ne féljünk lépni, segítséget kérni.
2, Hallgassunk barátainkra, családtagjainkra, fogadjuk egy támogatásukat.
3, Ne adjuk fel! Ha az egyik gyógymód nem vált be, a másik be fog. Meg lehet találni a megfelelő módszert.
De gondoljunk csak a szegényekre? Ők milyen ellátásban részesülnek, ha még a jó/jobb életűeknek sem tudnak kellő segítséget és ellátást nyújtani? A válasz pedig:
Semmilyet.
Ha az embernek rossz élete van és általában is szomorúak, nem tűnik fel az esetleges depresszió.
De ha az embernek van egy jó élete, elkezd azon töprengeni ,hogy miért érzi magát olyan pocsékul már 2 hónapja? Gyanút fog, hiszen eltér az átlagostól a mostani helyzete.
Sajnos ennek a problémának a megoldása egy nagyon lassú, és sok figyelmet igénylő munka, amibe még nem sok beleszólásunk van.
Rengeteg féleképpen érezhetünk, és ez egy kincs. Tudunk lenni boldogak, boldogtalanok, türelmetlenek, elkeseredettek, elégedettek és a többi. Akkor esünk depresszióba ha ez a rendszer felborul. Rugalmatlan lesz. Hányszor hallottuk az alábbi mondatot?
“Majd túl leszek rajta egy év múlva! Akkor minden jobb lesz.”
Az emberek képesek egy évet, sőt éveket is várni arra a bizonyos “jobb”-ra. Akkor majd minden rendben lesz. Honnan tudjuk? És miért nem teszünk ellene most? Akkor 1 évet megspórolnánk! Ezek a mondatok, gondolatok időpocsékolások. Ha szeretnénk, hogy valami jobb legyen akkor tegyünk valamit. MOST. Ne a jövőben éljünk. Éljük meg a jelenünket.

Solomon levonta azt a következtetést, hogy nem azok javulnak akik nem foglalkoznak a betegségükkel, és “tovább lépnek” mintha nem is lenne. Hanem azok, akik mernek szembenézni vele. Elfogadják, hogy ők ilyenek addig amíg nem tudnak változtatni. De amint lehetőségük adódik megpróbálják. És sikerrel járnak.
Solomon-t a betegsége segítette abban, hogy örömét lelje dolgokban. Hogy megtalálja az ÖRÖMÖT.