Szinte biztos vagyok benne, hogy tudjátok miről van szó amikor azt mondom: Thigh gap. Ha nem akkor röviden leírnám ezt a dolgot. A thigh gap az amikor egy lánynak nem érnek össze a combjai. Sehol. Feljebb sem. Azaz “combok közötti rés”. Először természetesen a tumblr-ön kezdődött a mánia, majd ellepte az egész világhálót. Tegyünk egy próbát:
- Kérlek állj fel. (igen, ne nézzetek bolondnak ,ez egy teszt)
- Most pedig zárd össze a lábaid.
- Mit tapasztalsz? A legtöbb embernek (körülbelül a 80 %-unknak összeér a combja, legalább a felső részénél) Nos, a thigh gap követői, vagy hogy is mondjam, rosszul vannak még a gondolattól is, hogy a két combjuk érintkezzen. Mindenki mást akinek összeér disznónak, vagy egyszerűen kövérnek tartanak. Ha pedig véletlenül látnának az utcán valakit akinek nem, megkockáztatom, hogy akár oda is rohannának, hogy megkérdezzék: Mégis, hogyan csináltál magadnak ilyen gyönyörű lábakat?
Régóta akartam írni már egy cikket a mai világról, úgy összességében, de odáig még nem jutottam el. Ennek a világnak sajnos része a brutális megfelelési kényszer, a telefon-laptop-tablet-iPhone-selfie mánia, és az is, hogy a lányokba lassan már semennyire nincs tartás. Bármint, hogy eléggé könnyen kaphatóak…(és még szépen fejeztem ki magam). A Thigh gap-nak története van. A dolog Amerikából indult, és onnan terjedt át az összes kontinensre. Képeket pakoltak a lányok magukról Tumblr-re amin tisztán látható, hogy nekik bizony nem ér össze a lábuk. Ahhoz viszont, hogy ez megtörténjen vékonynak kell lenni. Nagyon is. És…innen elkezdődött a megfelelési kényszernek még egy fokozott változata.
Mindenki utálja a combját, az alakját, és már annyi féle diéta, és fogyókúra lepte el a világhálót, hogy egy vastagabb könyvbe sem lehetne őket leírni. Az ember első gondolata a Thigh gap-ről az, hogy: Micsoda őrültség! Divatot csinálni abból ami genetikailag adott, és nem tudunk rajta változtatni? De mégis a fiatalok köre ebbe igazán nem gondol bele. Őket nem érdekli, hogy lehetséges-e egyáltalán vagy nem, ő nekik lesz, vagy a halálukig koplalnak.
Őszinte leszek. Én sem vagyok 100 %-ik meggyőződve arról, hogy ezen ne lehetne változtatni, ezért utána néztem még jobban. Sok gyakorlatot találtam, diétákat, és mindemellett olyan történeteket is amik azt mesélik, hogy igenis meg lehet csinálni, bármiféle drasztikus fogyókúra nélkül! Lássuk először a gyakorlatokat: Na most. Ha úgy írod be a Google-ba, hogy Thigh gap gyakorlatok, akkor nem biztos, hogy a megfelelő eredményt fogod kapni. Ezért célszerűbb ha azt írod be: gyakorlatok belső combra. Mert tulajdonképpen erről van itt szó. A Thigh gap az a belső comb kemény és rendszeres edzésével elérhető cél megkockáztatom, hogy mindenki számára. Itt van ez a videó például:
De vannak más félék is:
http://www.femina.hu/fogyokura/kepes_cikkek/belso_comb_5_hatasos_gyakorlat_a_kenyes_teruletre http://www.femcafe.hu/cikkek/egeszseg/extra-hatekony-gyakorlatok-belso-combra-czanik-balazstol
Kitűzheted célul, hogy minden nap megcsinálod őket és hidd el, hogy változást fogsz észlelni, de azt is tudomásul kell venned, hogy mindezektől függetlenül nem biztos, hogy lesz Thigh gap-ad. De tudjátok mit? Szerintem nem is kell. Rengeteg olyan lányt látok, akiknek összeér a combjuk, de nem azért mert kövérek, hanem azért mert izmosak, és azért is, mert ilyen az alkatuk. Ez az egész kicsit hasonlít arra, mintha te vagy 162 cm, tudod, hogy nem nagyon leszel már magasabb, hiszen a szüleid, is 160 és 170 között mozognak, de te akkor is 175 cm szeretnél lenni.
Számos új szerű gondolattal is találkoztam, miszerint az Agykontrollal bármi elérhető. Ez a gondolat akkor fogalmazódott meg az emberekben mikor olyan siker történetek kaptak szárnyra, hogy például egy férfi olyan rendellenességben szenvedett, hogy az egyik lába rövidebb volt mint a másik. Annyira szeretett volna ezen változtatni, hogy több éves kemény agykontroll, és öntréning után, SIKERÜLT elérnie azt, hogy a lába megnőjön! Igen, ez egy csodával határos történet, de számos hasonló kering még az interneten. Ezért a Thigh gap rajongók, vagy azok akik egyszerűen csak szeretnének ilyen lábakat ráálltak az agykontrollra, mert e szerint semmi sem lehetetlen. És speciel hiszek az agykontrollban, szeretnék is elvégezni egy tanfolyamot, de egyenlőre nem foglaltam álláspontot arról, hogy lehetséges-e ezzel elérni egy alkati vágyat, vagy nem.
A jelenség terjedésével persze megszólaltak a szakértők is, pszichológusok, mentálhigiénés segítők, táplálkozási és életmód tanácsadók. Testképzavarról, étkezési problémákról, anorexiáról, depresszióról, vagy súlyosabb esetben öngyilkosságról beszéltek. Ezért is, megalakultak az úgynevezett ellen csoportok mint például a Touching Thighs vagy a No Thigh Gap.
Csak, hogy még valamit hozzá tegyek a témához leírom azt a történetet is ami jó nagy port kavart az elmúlt 1 évben: “A celebek körében elhíresült Lululemon jóganadrág gyártója is a thigh gap őrületet használta ki, mikor vásárlói reklamálni kezdtek a rossz minőségű, átlátszó nadrág miatt. A cég először így reagált: ha a combjaid összeérnek, a Lululemon nem a legjobb választás számodra. Később már hiába próbáltak finomítani a kijelentésen, a vásárlók felháborodtak diszkriminatív állásfoglalásukon.” Igen, sajnos a márkák kihasználják ezt a divatot, és olyan elvárások elé állítják a vevőket, amiket egyáltalán nem biztos, hogy érdemes, és egyáltalán lehetséges teljesíteni.
Ha mégis úgy gondolod, hogy szerinted elérhető a Thigh gap, vagy csak szeretnél utána olvasni, itt van egy link, sok hasznos gondolattal, de csak óvatosan. Nem ér meg annyit a combok közötti rés, hogy ne egyél semmit, vagy még drasztikusabb módszerekhez folyamodj. http://www.wikihow.com/Get-a-Thigh-Gap
Mi várható még?
Sajnos ezzel az egy mániával, még nem ért véget a sor, mert az internetet árasztják el az újabb- és újabb butaságok, és ideálok, amivel manipulálni akarják a nőket. Leírok egyet-kettőt:
Bikini bridge. Ez még nem annyira ismert hála a jó égnek, mert ez még annyira genetika, mint a Thigh gap. Ez a fogalom annyit jelent, hogy a fekvő helyzetben készült fotókon a bikini alsó fennakad a két csípőcsonton, mintegy hidat képezve, a has behorpad.
Nem hinném, hogy elnevezték volna már, de erre sem kell majd sokat várni szerintem a kulcscsont kiállást. Ez így furcsán hangzik de valójában pontosan ezt jelenti. Milyen, szép, és csinos, na meg persze vonzó ha valakinek kiáll a kulcscsontja…ehhez és ennél már csak furcsább elvárásokkal kell számolni a jövőben, de ne érezzétek rosszul magatokat a bőrötökben, barátkozzatok meg saját magatokkal, a többiekkel meg nem kell foglalkozni. :))